UKRAJNA
A kárpátaljai Beregszászon 2006 óta látogatjuk a bentlakásos iskolát és gyermekotthont.
Az iskolába többszáz gyermek jár naponta magyarok és ukránok is.
Alkalmainkat 70 - 110 gyerek látogatja.
Ukrajna ezen részén nagy a szegénység. A környezet elhanyagolt. Nagy a munkanélküliség. Az emberek kilátástalanságukban, depressziójukban az alkoholizmusba, a prostitúcióba menekülnek.
A gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek teljes reménytelenségben látják, ha ugyan látják a jövőjüket.
Ebben a helyzetben mindenfajta segítség jól jön. Rendszeresen viszünk ruhát a gyerekeknek, tisztító és tisztálkodószereket, konzervet, iskolai szereket.
Az igazgató úr mindent megtesz a hatalmas épület korszerűsítéséért, de állami támogatás híján elég korlátozottak lehetőségei. Külföldi támogatónk segítségével lehetővé vált a fürdőszoba és mellékhelység felújítása a lányok oldalán, illetve be tudtunk segíteni a régi, használhatatlannávált ablakok cseréjébe.
Klubalkalmainkat hétvégén szoktuk tartani. A nagyszámú gyereksereg miatt 2 részre osztjuk a csapatot. A gyerekcsapat felével, főleg a magyarokkal szombaton foglalkozunk, a többiekkel pedig vasárnap.
Próbáljuk felvenni a kapcsolatot a beregszászi közösségekkel. Néhány testvér bejár az intézetbe vasárnapi iskolát tartani a gyerekeknek.
Itt még nagyobb jelentősége van az ajándékoknak, amit viszünkminden alkalommal a gyerekeknek. Az édességeknek, játékoknak, sportszereknek nagyon örülnek, de mindent szeretettel fogadnak.
Karácsonykor minden gyermeknek kis csomagot állítunk össze édességekkel és játékokkal.